A hónap autója - 2013.04 - Andris SJ413-a és Samuraia



E havi cikkünk egy kicsit rendhagyó, mivel nem egy, hanem két autó is bemutatásra kerül egyszerre.


 
Suzuki4x4.hu: Mióta vannak meg az autók?
Andris: Az elsõ, zöld SJ413-asom 2005-ben vásároltam, a fekete Samuraiomat 2007 nyarán vettem meg. 
 
S: Hogyan kerültek hozzád, miért pont ezeket vetted?
A: Muszáj kicsit elõbbrõl kezdenem a történetet. 2004 nyarán erdélyi kirándulásomon vásároltam egy gerendaházat a Kárpátok koszorúján, a Gyimesekben. Ezt a 200 éves gerendaházat a csángók még a hegyoldalba építették az árvizek elkerülése végett. A ház felújítását egy éven keresztül úgy végeztem, hogy mindent felcipeltem, a nehezebb terheket ottani barátaink segítségével, lovas kocsival vittük fel. A sok cipekedés miatt döntöttem úgy, hogy veszek egy oda megfelelõ terepjárót.


 
S: Miért pont Suzuki? Miért pont Samurai?
A: Gondolkodtam a kis, régi ARO terepjárón, mert esetleg azt Erdélyben könnyen szerelik, de mikor utánajártam, rájöttem, hogy sajnos az nem megfelelõ számomra. Tovább keresgélve találtam rá az 1986-os évjáratú Suzuki SJ413-as terepjáróra. A keskeny nyomtávja fontos tényezõ, mert az ottani szekerek keskeny utakat vájtak a hegyekbe és egy komolyabb terepjáró nem férne el. Emellett a könnyû súlya, a kedvezõ alkatrészárak és a strapabírósága is mellette szólt. 


 
S: Mire használod az autókat? Hobbi, munka vagy vegyesen?
A: Számomra hobbiautók, mert amennyit munkára használom, az is a hobbimat szolgálja. Erdélyben a hegyeken át, úttalan utakon használom, megkönnyíti a távolságok leküzdését, a gyimesi csodálatos tájak bejárását.
Az ottani kirándulások csodálatos élménye megszeretette velem a terepjárózást, ezért vásároltam itthonra az 1989-es évjáratú Samuraiomat. 2007 óta egyik fõ hobbim a terepjárózás, általa az itthoni tájak megismerése, az autó szerelése.


 
S: Miket módosítottál az autóidon?
A: Az elsõ autómat próbáltam eredeti formájában meghagyni, amit fontosnak tartottam, az a csörlõ, mert sokszor másik terepjáró nélkül járom a hegyeket, és a meglepetéserejû elakadások a Kárpátok hegyein gyakoriak, telefontérerõ nélküli helyeken, lakott területtõl 20-30 km-re.
A második autómat már másképp kezdtem építeni. Amikor kiválasztottam, sokat számított a nyitott kaszni, a gyári bukókeret, a gyári klíma és a keménytetõ. Éveken keresztül saját kezûleg fejlesztettem, a megismert kihívásokhoz alakítottam. Elõször a magasítást oldottam meg, majd a terephez megfelelõ gumikat vettem rá, kiegészítõ lámpákat raktam elõre és hátra is. Beszereltem egy Lock-Right zárat, amit nagyon szerettem, de levegõs zárra szeretném cserélni, a nagyobb, másfajta igénybevétel miatt.
Megismertem a szervókormány beszerelésének lehetõségét, és magam megoldottam. Régóta tanakodtam magamba a csörlõ felszerelésén, de az orrára szerelt nagy súly miatt nem akartam, majd elszántam magam a kardáncsörlõ megépítésére. Sok segítséget kaptam fórumtársunktól, terepjáróépítõ cégektõl, és így egyedül megépítettem magamnak. Még rádiókat szereltem az autókba, hogy a kirándulásaink során jókat tudjunk beszélgetni, és a több autós túrákon is gördülékenyen tudjunk haladni. Van még hozzá ponyvatetõm is, amire hangulat és idõjárás szerint le tudom cserélni a hardtopot.


 
S: Merre jártál eddig az autóval?
A: Az eddig elmondottak alapján már megtudhattátok, hogy az elsõ autómmal Erdély hegyein kirándultam sokat. Mióta itthon is van autóm, rengeteg felé terepjáróztam Budapest 150 kilométeres körzetében. Egyszer voltam Gyönk község környékén is egy hétvégi kiránduláson barátainkkal.

S: Mennyire vagy megelégedve az autókkal?
A: Teljesen elégedett vagyok velük. A terepjáró-képességük a legjobb arra, amire én használom õket. Nagy élmény a velük való autózás, igazi terepjárós hangulat. Javítgatni kell õket, de azt hiszem, a különleges használathoz képest elenyészõ a munka velük.


S: Mik a további terveid az autóiddal? Vennél újra Samurait?
A: Szeretném megtartani õket. Mindkét autómra ráfér a karosszéria javítása, és remélem még sokáig kapunk hozzá alkatrészeket, akkor kortalan, örök darabok maradnak.
Nemrég vettem egy 1988-as évjáratú SJ413-ast, amit felújítottam. Erdélybe szerettem volna használni, de egy ottani kedves barátom megvette tõlem. Jó érzéssel adtam, mert jó kezekbe került, és sokszor fogom látni.
Ha lesz rá energiám, szeretnék még egy eredeti állapotú Samurait venni, amit rendbe hozok magamnak. 

Andris autójáról rengeteg további képet és videót találhattok a Picasa albumában.


Ha szeretnéd te is bemutatni az autódat, keress minket az info@suzuki4x4.hu címen!