Tesztek - Suzuki Grand Vitara 2006 (Vezess.hu)



Forrás: Vezess.hu

Suzuki Grand Vitara
Terepjárónak látszó tárgy
2006.03.17. 08:55
- szöveg: Földes Attila

Útközben, ahol csak megálltunk vele, mindenhol akadt egy-egy érdeklõdõ, nem nagyon akarták elhinni, hogy ez is egy Suzuki. Itthon a Suzukiról mindenkinek nagy valószínûséggel vagy az Ignis, vagy az új Swift jut azonnal eszébe.

Barátaimat is egészen lázba hozta a hír, miszerint Suzuki Grand Vitarával fogunk hétvégén autózni. Sõt, egybõl kettõvel. Rögvest elõ is kerültek a személyautóval nehezen megközelíthetõ túracélpontok.

Kívülrõl igen szép a Grand Vitara, bár a háromajtósnál kicsit nagyképûen hangzik a "Grand" elõtag. Alulról furcsa látványt nyújtanak a kocsik, úgy tûnik, mintha egy önhordó karosszériát és egy alvázat olvasztottak volna egybe a szorgos japán kezek. Ebben van is valami, hiszen egy kisebb létravázat is magában foglal a Suzuki alja. Oldalról a 16, illetve a 17 colos kerekek uralják az autó képét, amik jó szolgálatot tesznek a gyötrelmes minõségû városi utakon is. Az ötküllõs alufelnik mögül hátul dobfékek kandikálnak ki, ami ebben a kategóriában kicsit szokatlan. Igazán elfért volna ott is a tárcsafék.

Belülrõl viszont kellemes élményt nyújt mind a három, mind az ötajtós kivitel. Mûszerfala csinosra sikeredett, bár akadnak benne apróbb hiányosságok. Néhány kezelõgomb megvilágítását nem igazán gondolták át, hiszen a kormányon található tempomat, illetve rádió vezérlõgombok teljesen sötétek éjszaka. Szintén sötétben bujkálnak az elektromos ablakok kapcsolói is, igaz ezek helyét fejbõl lehet tudni.

Egészen a motor elindításáig semmi nem árnyékolja be az örömünket. Véleményem szerint az 1.6 literes benzinmotor amellett, hogy magasabb fordulatszámon nagyon kellemes hangja van, kicsit kevés ebbe az autóba. Sebaj, gondoltam, majd a 2.0 literes biztosan jobb lesz. Nem lett jobb, bár a politikai korrektséghez az is hozzátartozik, hogy mindkét autót megpakolva, négy, illetve öt személlyel próbáltuk.

Sajnos az 1.9 literes dízel kimaradt a tesztbõl, pedig minden bizonnyal az lenne a favorit. Szerényebb fogyasztással, valamint a benzinesénél jóval nagyobb nyomatékával biztosan az nyújtja a legnagyobb élményt.

Mindkét modellbe anyósnyugtató mûszerfalat építettek, hiszen a jobb oldali ülésrõl csupán a 80-as számig lehet követni a mutató, amúgy nem túl dinamikus útját. Anyóspajtás a sebesség mámora helyett kénytelen beérni a pillanatnyi fogyasztásmérõ által mutatottak sokkoló hatásával. Ez utóbbi nem áll a helyzet magaslatán, igaz az autó cseppet sem takarékoskodik a benzinnel, de fogyasztása mégis jócskán elmarad attól, amit a mûszer sejtet.

A kisebb kocsiban hátul utazók fõként a helyhiány miatt zokogtak, késõbb mikor belátták, hogy ez mégiscsak egy háromajtós autó, akkor a C-oszlop által kitakart panoráma miatt kezdtek keseregni. Szerencsére a tetõablak kínál olyan fegyelmezési módot, ami elveszi a hátul rendetlenkedõk kedvét mindenféle hisztitõl.

Az ötajtós Grand Vitarában már bõséggel van hely, plafonig pakolva öt ember teljes túrafelszerelésére is rövidebb küzdelem árán sikeresen rá tudtuk csukni a hátsó ajtót.
Ezen túl fellelhetõ benne néhány terepjárókban is elõforduló kezelõgomb is, amik a háromajtósból teljesen hiányoznak. A középkonzolon kapott helyet a terepváltó és a központ differenciálzármûvet is záró négyállású forgókapcsoló.

Mindkét modell terepképességeit sikerült még a tervezõasztalon becsülettel lerontani, bár a legújabb, harmadik generációs Vitara már korántsem olyan használatra termett, mint az elsõ modellek. A háromajtós Grand Vitara hátulját a kerekek közül kilógó óriási kipufogódob uralja. Ez elég szerencsétlenül néz ki, ráadásul a terepen történõ tolatgatástól is elveszi az ember kedvét. Az ötajtós modellt pedig a BMW szabadidõautóin található oldalfellépõt idézõ vasdarabbal sikerült egy elegáns mozdulattal kiherélni. Jó dolog egy fellépõ, de ennél már csak egy dolog jobb, az, ha nincsen. Nem koszolja össze az ember nadrágját és az autó alja sem ér le hamarabb, mint kéne.

A pótkerék divatosan a hátsó ajtón trónol, ami rontja az ajtó használhatóságát, de legalább nem a csomagtérbõl kell elõhalászni, ha szükség van rá. További nehézségeket okozhat, hogy az ajtó oldalirányban nyílik, így szûk helyeken evvel is megküzdhet a boldog tulaj.

Érdekes módon, annak ellenére, hogy a kisebb Suzukiban elméletileg kevesebb erõátvitelre kitalált vas található, mégis ennek van terepjárókat, fõként Nivát idézõ halvány váltóhangja. Ezzel szemben a nagyobban semmi nem hallatszik az erõátvitelbõl. Terepjáró képességeit a korábban ismertetett prózai okok miatt csak nagyon finoman próbálgattuk, de a hosszabb változat a nem igazán terepre illõ abroncsai ellenére is kellemes meglepetést okozott. Nagy segítség benne a felezõ, aminek kipróbálására egy spontán hóbasüllyedõ Renault is jelentkezett. Jótét lelkekként pillanatok alatt megmentettük a szimpatikus párt, akikre a hóban elakadva valószínûleg a szomorú fagyhalál várt volna.

Számomra a két modell közül mindenféleképpen a nagyobb Vitara tûnik szerencsésebb választásnak, hiszen öt felnõtt elfér benne, valamint a csomagjaikat is szépen elnyeli a kocsi hátulja. A kisebb változat inkább városi cikázásra termett és két felnõttnek, valamint a hozzájuk tartozó hitelkártyáknak kínál megfelelõ méretû helyet.

Komoly érv a Suzuki mellett az ára is, hiszen ha nem is sokkal, de olcsóbb a hasonló fényûzéssel felszerelt konkurenseihez képest.