Tesztek - Suzuki SJ410 (Totalcar)



Forrás: Totalcar

Unatkozom, mit csináljak?
2004. február 20., péntek 10:22

"Suzuki Samurai '84-es, kék színû, tökéletesen mûködõ állapotban hobbi célra eladó. Ára: 200.000.Ft. Tel.:06..."
Mindenképpen elgondolkodtató. Az rögtön feltûnik, hogy potom kétszázezerért - amibõl jó esetben még faraghatunk is - igazi, mûködõ autót tudunk vásárolni.

- gyulavitéz -

Négy kerék, pedálok, ülések, egy csomó megszokott holmi, amihez - érdeklõdésünket tovább csigázandó - felezõ, merev tengely és utólag szerelt diffizár is tartozik. E mágikus szavak pedig igazi 4x4-es-re utalnak, nem holmi divatos terepjárónak tûnõ, de valójában macafuvarozó, kényelmes személygépkocsira.


 
Ha vesszük a fáradtságot, hogy még valamelyik hozzáértõ ismerõsünket is felhívjuk, meghallgathatjuk, amint érzelmektõl el-elcsukló hangon magyarázza, hogy a matchbox alatt vérbeli, terepre való futómû bújik meg, hogy a haverok is ilyennel versenyeznek és verik agyon a sok Cherokeet meg Land Rovert - igaz, õk egy kicsit átalakították -, és tulajdonképpen ez az egyetlen valamirevaló Suzuki, ami valaha is lejött a futószalagról. Leszámítva a motorkerékpárokat, természetesen. Csábító.


Meg is tekintjük hát, és azt tapasztaljuk, hogy ha szépnek nem is, de aranyosnak mindenképpen mondható. Sajnos csak 970 köbcenti, 52 lóerõ áll majd rendelkezésünkre - ha úgy döntünk. Létezik még 1.3-as, 64 lóerõs csúcs modell is, de a gazdi szerint ez sem ismer akadályt. Na, majd meglátjuk.


Állapota tökéletesen megfelel a hirdetésben állítottaknak, pöccre indul, szépen jár a motorja, nem véletlenül. Mint már annyiszor kiderült, az egyszerûség remek dolgokat szülhet. Az autó kicsiny motorterét sem tölti ki az egyliteres motor, viszont hibátlanul dolgozik, akárcsak az összes többi szerkezet: fûtés, világítás, kézi fék. Még magnót is kapunk. A kasztni sem rohad, rendesen karban tartották, szívesen ülünk bele. Az oly' sokszor emlegetett puritán szó, távolról sem fedi le a belül tapasztaltakat.


Azt hiszem, közelebb járok a lényeghez, ha azt mondom : az autó belsõ tere pont olyan, amilyennek egy 1984-ben gyártott japán kisterepjáró belsõ terét képzeljük. Szépséggel nem találkozunk, arról tökéletesen megfeledkeztek az alkotók, de az ülések használhatóak, a kezelõszervek pedig régi japán hagyomány szerint kézre esnek. Ha véletlenül négyen utaznánk, azért törekedjünk megszerezni az elsõ helyek valamelyikét.


Egy furcsaságot azért találtam, ez pediglen a motortetõ nyitója, amit valamiért a kesztyûtartóba applikáltak. Mûanyagból készült, napfénytetõvel ellátott tetejét egy könnyed - két-három embert és kb. hét percet igénybe vevõ - mozdulattal eltávolíthatjuk, és a szélvédõt elõre csapva immáron egy kabrió jóbarát kacsint vissza ránk, amitõl persze nyálfolyatva fizetjük ki az összeget. Még alkudozni is elfelejtünk, sõt, most már az sem tántorít el, hogy az elsõ ránézésre ártatlannak tûnõ "hobbi célra" kifejezés igenis nagy jelentõséggel bír, valójában azt jelenti, "rendszám és papírok nélkül".


Így aztán követjük a trélert boldogan, hiszen új szerzeményünkkel közúti forgalomban egyáltalán nem vehetünk részt. Úticélunk a mérhetelen szépségû és nem kevésbé dimbes-dombos Pismány, ahol - micsoda szerencse - kicsiny hétvégi házikónk található. Most már tényleg csak ketten vagyunk : S.S. úr a maga tekintélyt parancsoló 1000 köbcentijével, négy hengerével és én, aki bár autót már sokat kipróbáltam, terepen tökéletesen tapasztalatlan vagyok. Nehéz elhinni, hogy az autó a maga egyliteres motorjával tényleg szembe tud szállni a nehéz terepviszonyokkal, de ez most már perceken belül kiderül. Könnyedén beindul, és megkezdõdik az õrület!


Elõször csak egy személyautó által is bevehetõ, rossz minõségû földúton döcögünk, zötykölõdünk, rázkódunk. Igazából kínlódunk, de oly mértékben, a komfortnak a legapróbb szikrája nélkül, hogy elõször fordul meg a fejemben: lehet, hogy mégsem döntöttem tökéletesen verejtékkel megkeresett kétszázezer forintom sorsáról. Szerencsére, pont még mielõtt ezt úgy alaposan végiggondoltam volna, igazi terepre érkezünk.


Autónk úri kedvünktõl függõen lehet hátsó vagy négykerék meghajtású, amibõl természetesen az utóbbi opciót választjuk, felezõvel. Új értelmet nyer az árkon-bokron át kifejezés. Egyszerûen nem találok olyan helyet - pedig miután a kezdeti bátortalanság és a felborulástól való félelem következménye, a folyamatos tenyérizzadás és torokgombóc a múlté lesz, tényleg mindent megpróbálok - ahol a kis Suzukit el tudnám bizonytalanítani.


Mivel autónk tömege kb. 900 kg, brutálisnak egyáltalán nem mondható kis egyliteresünk ereje így is tökéletesen elegendõ. Fülig érõ szájjal zúzunk át olyan helyeken, ahol gyalog is megfontolnám, bemenjek-e. Olyan emelkedõkön kaptatunk, hogy már szinte fekszem az ülésben. Az autó elõtt-alatt mi lehet, fogalmam sincs, de õ csak megy töretlenül és hamar bebizonyítja, hogy a borulástól való félelmem csaknem teljesen alaptalan.


Azt mondtam, csaknem, ugyanis egyszer azért mégis sikerült az oldalára fektetni. Már annyi mindenen mentünk keresztül teljes egyetértésben, hogy tényleg azt hittem, ennek a kocsinak épített terep kell, hogy baja essen, de ez nem így van. Egy olyan igazi, virágillattól nehéz, meleg , csodálatos tavaszi napon történt az eset. Anyósülésen kuporgó, nyugodtnak egyáltalán nem mondható barátomat akartam éppen elkápráztatni, és egy hatalmas kátyúba raktam a kocsi jobb elsõ kerekét, miközben a Macskafogó patkányainak hasonló jellegû élményeit taglalalva próbáltam oldani a hangulatot.


Nem történt semmi eget rengetõ. Nem volt hangeffektus vagy robbanás. Az autó szépen lassan oldalra fordult és lepihent. Mivel mindez kb. hat km/h-s sebességnél történt, nem igazán ijedtünk meg, sõt, miután láttuk, hogy ép bõrrel jövünk ki a kalandból, öt percig nem bírtunk kimászni a röhögéstõl. Végül, hogy utunkat folytathassuk egy a közelben tevékenykedõ, félig mezítelen, de teljesen részeg segédmunkás segítségét vettük igénybe, akivel kiegészülve már könnyedén raktuk vissza a szamurájt a lábára, majd kellemesen elfáradva hazavittük, hadd pihenjen meg.


Sajnos az ablakot azóta jóval bonyolultabb felhúzni, mert az ajtó meghajlott egy kevéssé, de ez persze teljes mértékben elhanyagolható kis részlet a borulás eufóriájának árnyékában. Abba azért belegondolni is rossz, mi történt volna, ha történetesen a kocsi a hátára fordul, az a soványka kis merevítés középen ugyanis egyáltalán nem tûnik masszívnak. Eddig szerencsére azóta sem jutottam el.

Summázva a történteket azt mondom, hogy egy ilyen remek játékot mindenkinek csak ajánlhatok, de betonútra ne menjetek vele! A hegyek királya az aszfalton tökéletesen értelmét veszti, a nyolcvanat már csak nagy nehezen éri el, arról nem is beszélve, hogy ha megpróbálunk tempósabban kanyarodni, megbillen, és ha igazán megküldjük, könnyedén fel is borul. Nem vicc, bár ezt szerencsére már nem nekem kellett megtapasztalnom.